Címlapkép

From rural to plural – partnerségépítő találkozó Romániában

2024 február 29 és március 8 között az egyesület közösségszervezője Ági, és a pécsi Emberség Erejével Alapítvány munkatársa Tica egy partnerségépítő találkozón vett részt, amit a Civil Kollégium Alapítvány (Civil Kollégium Alapítvány (cka.hu) ajánlott a figyelmükbe.

A találkozó célja az volt, hogy a lányok jobban megismerjék a romániai Active Development Association – ADA  és a Go Free – the Association for the Support of Civil Society szervezetek European Youth Village programját. A disszemináció után cél, hogy a CKA-val közösen átgondoljuk, hogy hogyan tudnánk az európai ifjúsági falu címet implementálni a magyarországi ifjúsági munka közegébe, valamint átgondolni, hogyan juttassuk el minél több fiatalhoz, és ifjúsággal foglalkozó szakemberhez, szervezetekhez a két szervezet képzéseit.

A képzésen töltött 8 nap alatt a résztvevők sokat tanultak a European Youth Village programról és címről, találkozhattak olyan szervezettel, akik az előző évben elnyerték a címet, és olyannal, akik a 2024-es nyertesek, és még a megvalósítási szakaszban vannak. A címről az alábbi linken olvashattok többet: EN – europeanyouthvillage

Az Európai Ifjúsági Falu címet a program irányítása adja azoknak a falvaknak, amelyek arra törekszenek és tervezik, hogy valódi változásokat érjenek el az ifjúság életében, figyelembe véve helyi kihívásaikat, valamint a program fő prioritásait.

Összefoglalva, az Európai Ifjúsági Falu program céljai a vidéki területeken élő, aktív és tudatos fiatalok képessé tételére irányulnak, miközben olyan politikákat, stratégiákat és rendszereket alakítanak ki, amelyek támogatják növekedésüket és fejlődésüket.

A találkozó célja az volt, hogy a 13 résztvevő ország minél jobban megismerjék egymást, a fiatalok helyzetét és azt, hogy melyik országban hogyan működik az ifjúsági munka. Mik az alapjai a fiatalokkal való munkának, milye pénzügyi és szakmai háttér áll az ifjúsági munka mögött.

Közösségszervezőnk, Ági így látta a Romániában töltött napokat:

„Az ott töltött idő nagyrészében vegyes csoportokban dolgoztunk, és különböző, az ifjúsági munkával kapcsolatos kérdésre problémakörökre, lehetőségekre kerestük megoldást. A fő témák az ifjúsági ökoszisztéma, a vidéki fiatalok jogai, hogyan építsünk inklúzív közösséget, a sérülékeny ifjúsági csoportokkal való közös munka, és az ifjúságimunka jógyakorlatai voltak.

Az NGO fair programrész keretein belül bemutathattuk a saját szervezeteinket, és megismerhettük a résztvevő szervezetek programjait. Biztosak vagyunk benne, hogy több olyan szervezetet is megismertünk, akikkel a jövőben látjuk az együttműködést.

És persze nem maradhatott ki az országok bemutatása sem. Nem egyszerű a magyar nyelv, de Ticával próbáltuk a kedvenc magyar szavainkat megtanítani a jelenlévőknek.

Bízunk benne, hogy a hasonló képzések és kapcsolatépítő események híre minél több fiatal és fiatallal foglalkozó szervezethez, szakemberhez eljut.”

Találkozzunk a 2024-es European Rural Youth Summit-on!

A summit célja, hogy platformot biztosítson a vidéki fiatalok számára a kihívások megvitatására, a legjobb gyakorlatok megosztására és közös megoldások kidolgozására a közösségeikben felmerülő problémákra. A summit megszervezésének a célja, hogy megerősítse a fiatalokat, fokozza részvételüket a döntéshozatali folyamatokban, és biztosítsa, hogy a hangjukat országos szinten is meghallják.

https://www.instagram.com/p/C5nume3N4Ve/?igsh=MThnZG95emlubXo4eA==

@europeanyouthvillage @erysummit @dezvoltare.activa @asociatiagofree